Ezen a hétvégén a szokottnál visszafogottabb a pécsi könnyűzenei kínálat, már ami a koncerteket illeti. A hagyományosabbnak számító táncos partik persze nem maradnak el, s akad egy-két csemege is február első hétvégéjén, de inkább egy nagy lélegzetvételhez hasonlít a kínálat.
A hétvége egyik legnagyobb durranásának Müller Péter Sziámi AndFriends nevű zenekarának pécsi fellépése ígérkezik szombaton este a Nappaliban. A zenekar, melynek tagjai az Európa Kiadóból, a Naprából és Bródy János zenekarából érkeztek, a friss számokon kívül játssza a 80- as évek best of-ját, a könnyűzenei underground (URH, Kontroll, Sziámi) repertoárjának legjavát.
A Mély Pécs című hagyományos hétzáró közösségi bólogatás zenei aláfestéséért felelős AA LOCX vár mindenkit vasárnap este a Nappaliban, ahol kedvenc bakelitlemezei közül hallhatunk néhány csemegét, a zenei műfajok teljes skálájára figyelmet szentelő eklektikus válogatásában.
Pénteken a Szabadkikötőben I Like Jam címmel a hiphop, a triphop, a techno és house szerelmesei gyülekezhetnek. Másnap ebben a klubban a Lynd, egy budapesti indie-pop zenekar játszik. Lana Del Ray, London Grammar és The XX inspirálta romantika mellett, erős dinamikai váltásokkal és vibráló érzelmi hatásokkal kell számolni.
A Pécsi Estben ezen a hétvégén koncert nem lesz, viszont a bulik nem maradnak el. Pénteken este az ország egyik vezető producere, a népszerű Lotfi Begi hozza el a legjobb zenéket. Másnap a közel tizenöt éves színpadi rutinnal rendelkező JumoDaddy lehel életet a Kereskedők Háza római szintjére. Jumo az ország egyik legsokoldalúbb DJ-producere, aki stiláris megkötöttségek nélkül mozog a basszus zene, a pop, a legújabb EDM mozgalom valamint a trópusok zenei világa között.
A Perczel utcában egy különleges bulit tartanak a kilencvenes, kétezres évek eleji fiatalságnak pénteken, hiszen egy estére a Trafikba költözik Pécs egyik sikertörténete, a Hard Rák Café és a legendás szórakozóhely két lemezlovasa, Dj ATA és Dj Melon, akik kizárólag az akkori slágerekkel táncoltatnak. Másnap a Pécsi Sörházban is a kilencvenes évek kerül a középpontba, hiszen a korszak legjobb zenéi jönnek stílusoktól függetlenül. A Club Fashionben pedig ezen a hétvégén is a szalagavatósokat várják egy jó kis afterpartira.