A Pécsi Estben pénteken este az ír kocsmapunk hazai helytartója, Paddy and the Rats koncertezik, hogy fergeteges mulatással nyissa a hétvégét. Bemelegítésként előttük a Jolly Jackers hangol. A koncert után a külföldi egyetemisták koccinthatnak Lotfi Begi vezetésével. Másnap ebben a klubban a Leander 10 jubileumi koncert keretében érkezik a Leander Kills és a Burnout. Az ország egyik legnépszerűbb súlyos riffekkel operáló társulata ismét Pécsre látogat tehát, s a koncert előtt még dedikálnak is. A szombati koncert után a kortárs elektronikus zenéket abszolút kreatívan vegyítő, a partizás sokszínűségét hirdető budapesti Next Level csapata érkezik.
A neves andalúziai gitárművész, Marc Ruiz de Anna és a Flamenco Sopianae együttes közösen varázsolnak szenvedélyesen tüzes hangulatot a Trezorba szombaton este. A műfaj hagyományai szerint ez az este az ének, a gitár és a tánc egységét mutatja meg a közönségnek.
Szombaton az E78-ban a The O’Sullivan Three zenél, majd Katamii, Nova Gravity, Szamy, Captain Knuckles, Keleman is pakolgatja a zenéket a Legal – Botanik című zenei rendezvényen.
Szombaton Komlón a Zrínyi klubban Rudán Joe életművének és a rock ikonjainak legjobb dalai lesznek hallhatóak két felvonásban, egész estés koncerten. A Rudán Joe Akusztik különleges élményt ígér a bányászvárosban is.
A Nappaliba pénteken este Mc Kemon és zenekara, a Kemonication Band érkezik. A zenekar kreátora Magyarország egyik legismertebb MC-je, az Irie Maffia vezéregyénisége. Dalai őszinték, felszabadultak, hiszen mind a szöveget, mind a zenéket ő írta.
Szombaton este a Sorbonne Sexual a jelenleg még készülő harmadik nagylemezéről is játszik már dalokat a Szabadkikötőben. Velük tart a nagyszerű Cedar Knoll, amely Pécs legújabb jeles gitárzenekara. Egy nappal korábban a house műfaj szerelmesei gyülekezhetnek a klubban, ugyanis a Smile Concept, a the Carnival és a ROOM felel a táncért. Az Amperben szombaton egész este a számtalan díjjal kitüntetett Chriss Ronson játszik minőségi elektronikus zenét. A Pécsi Sörházba UV-party jön ezen a napon, míg a Retro Music Clubban Dj Dominique vár mindenkit. A Trafikban pénteken este a 2000-es évek legnagyobb zenéire lehet mulatni.