Első képösszeállításunkban sok kreatív jelmez közül válogattunk. Örömmel láttuk, hogy azok, akik tavaly is küldtek nekünk fotókat, az idén is megleptek minket az egyedülálló jelmezekkel.
A szalántai Szegfű testvéreket, Lídiát és Balázst tavaly esőfelhőként és tábortűzként ismertük meg, az idén medúza és busó jelmezt öltöttek, mellyel újra elnyerték szerkesztőségünk tetszését. Az Újpetrei Általános Iskolából kapott fotókból a következő képösszeállításunkban is fogunk szemezgetni. A geresdlaki általános iskolai farsang első helyezettjeinek Süsü és a királyfi jelmeze szintén nagyon ötletesre sikerült, főként, hogy az iskola igazgatója került meglehetősen szorult helyzetbe. Peterdről két nagyon kreatív jelmezről kaptunk fotót. A Peterdi farsangi bálon Makk Ászként Makkai István mutatkozott be.
– Mivel ő Makkai és Ász is – írta nekünk a kép küldője, Haász Krisztina. Veér János lányával, Luca Annával (4) öltözött be a bálra. A kukacos alma lett a kedvenc családi jelmezünk.
Mellettük lévő gyümölcsöstálon kínáljuk a Pécsi Református Kollégium Általános Iskolájának elsőseit. Épp olyan édesek, mint azok a gyümölcsök, aminek beöltöztek.
Moschnitzka Zsuzsannától tavaly is kaptunk képet, örömmel mutatjuk be most is unokáit és kolléganőivel készült Pinokkiós fotót.
Bublik Alexa, az Újpetrei Általános Iskola 1. osztályos tanulója tábortűzként olyan nagy sikert aratott, hogy a jelmezversenyen a többi diák majdnem leette a szalonnát és a hagymát a nyársról.
A pécsi kislány, Anna az „Elena, Avalor hercegnője” című sorozatból a Luna nevű jaguárnak öltözött. Sajtreszelő jelmezzel szerkesztőségünk is most találkozott először, Kollár Andrea, a Vokányi Általános Iskola 2. osztályos tanulója ötlete az egyik kedvencünk lett, csakúgy, mint a sásdi Réka strandpapucsa. Gratulálunk a jelmezek elkészítéséhez.