A Pécsi Estbe egy igazi legenda érkezik szombaton, a Pál Utcai Fiúk zenekar játszik. Az 1983-ban alakult együttes egy szigetszentmiklósi garázsból nőtte ki magát egy országosan ismert, immáron 35 éve koncertező zenekarrá. Garantáltan elhangzanak a legnagyobb slágerek, igazi jó múltidézőre lehet tehát számítani. Egy nappal korábban a rockerek örülhetnek, hiszen az idei Dal című versenyt a Viszlát nyár című számmal megnyerő AWS érkezik a házba, és őket kíséri el a USEME is, így vérbő döngölés tetőzik pénteken. A koncert után a méltán népszerű Lotfi Begi pörgeti a zenéket.
Pénteken kellemes rockzenétől lesz hangos a Nappali is, ahol a Konyha játszik. Itt hagynánk is időt az olvasóknak kicsit elgondolkodni azon, hogy milyen is lehet egy konyha a nappaliban. Ezt nevezik amerikai konyhának, ugye? Nos a fővárosi zenekar hamisítatlanul magyar zenét játszik. Az ígéretek szerint az új lemez új dalait hozzák a srácok. Előttük pedig Hangácsi Márton lép fel, aki egy szál gitárjával bármilyen élethelyzetben el tud varázsolni bárkit.
Szombaton az Expo Center sem marad kihasználatlanul, ugyanis Paksi Endre legendás csapata, az Ossian érkezik, hogy a rock örök körforgásával mutassa meg magát. Ráadásul hármas jubileum alkalmával járja az országot a zenekar, Paksi Endre ugyanis idén ünnepli 60. születésnapját, valamint 30 éves a zenekar legelső albuma, az Acélszív, Rubcsics Richárd gitáros csatlakozásával pedig 20 éve indult újra a zenekar.
Zúzásra a Ti-ti-tában is lesz lehetőség, ugyanis szombaton a Nova Prospect és a New Friend Request dupla lemezbemutató koncertekkel készül. A két modern rock és metál zenét játszó zenekar ősszel megjelenő új nagylemezét mutatja be sok ördögvillával, heves fejrázás kíséretében.
December 8-án Galactic Jackson, a főváros egyik legnagyobb lemezgyűjtője, diszkókirálya fogja felszórni savval a Szabadkikötő füsttel és fehér fényekkel borított táncparkettjét. A tánc és a menőség garantált lesz ezen az estén.
A Pécsi Sörházban szombaton este a Rave Yourself partysorozat folytatódik, hogy a lemezlovasok elhozzák a már igencsak hiányzó fesztiválhangulatot. Ugyanezen a napon a Trafikban egy másfél órás lendület keretében a Flip, Flop & the Flyers táncoltatja meg a rockabilly hívőit.
Az Amperben Nora Matisse, Floralili, Subotage és Technokool tekergeti a potmétereket szombaton este. A szettek gerincét a techno és a house fogja adni, de nem akármilyen formában. Rocksztárokhoz méltó attitűddel fogja levezényelni az estét a három dj, a legkedvencebb, legsúlyosabb partirobbantóik közül válogatva.