Beköszönt a nyár, mely általában azzal jár, hogy a szórakozóhelyeken szépen lassan apadni kezdenek a bulik, de szerencsére ez a hétvége tartogat még néhány ínyenc fogást, és az sem utolsó szempont, hogy lassan a nyári szabadtéri hepajok is elkezdenek szaporodni a szűkebb pátriánkban. Mint beszámoltunk róla, a Sétatér fesztivál megnyitja kapuit, azon belül az első hétvége a Déli Kapu Nemzetközi Folklórfesztivál jegyében telik, míg a könnyűzenei finomságok igazából csak a jövő héttől csapnak le ránk, hétfőn máris a Band On Da Moon és a Kubalibre mutatja be szédületes produkcióit.
Ne szaladjunk ennyire előre, hiszen Palkonyán a Pünkösdi Nyitott Pincék alkalmával szombaton szintén el lehet csípni a Kubalibrét, de játszik ezen a napon a Los Orangutanes is, másnap pedig az Uknow Duo és a GAP akusztik is.
Mivel a POSZT is startol a hétvégén, ezért a rendezvényhez köthető zenei programok is felbukkanhatnak a városban. A Hajnal, három koncert is egy ilyen produkció lesz vasárnap a Nappaliban. Amikor egy költő és egy zenész rendszeresen együtt issza a sört, abból előbb-utóbb óhatatlanul is zenekar lesz, ezt csodálhatjuk meg ezen az estén mi is.
A Szabadkikötőben pénteken este a hiphop fanatikusok gyűlnek össze rendes havi bólogatásukra, ahol ezúttal a looperrel, szintetizátorral és gitárral felálló TrioZ lesz a fő fellépő. Másnap ebben a klubban a kiváló gitárpopban utazó Felső Tízezer teszi tiszteletét, hogy bemutassa legújabb kislemezét, az Utálom a zenét címűt. Előttük lép fel az egyre több figyelmet kapó pécsi Cedar Knoll, akiknek a bájosan melankolikus gitárzenéje mindenkit elvarázsol.
Komlón a Zrínyi klub is nagyot dob ezen a hétvégén, hiszen az Akela szombaton ismét megmutatja, hogy miért akkora legendák ők a keményzenei szcénában. A műfaj pécsi szerelmeseit ismét várja a Ti-Ti-Tá, ahol pénteken az Aszkalapok, a Prés és az Ender’s Game mutatja meg, mi fán terem a helyi metál.
Az Expo Centerben vasárnap este Techline Electronic Music Festival másodszorra kápráztatja el a techno rajongóit, olyan nagyágyúval, mint a spanyol Dennis Cruz. A hamarosan bezáró Fashion Clubba pénteken este ProjectX parti érkezik dj Steellel, ugyanezen a napon a Trafikba Josh és Ka a világ listáiról szemezgetett zenéket és leendő slágereket hozza el a táncolni vágyóknak egy hatalmas pop buliba. Az Amperbe pénteken este a közgazdász hallgatók szerveznek egy vizsgaidőszakot záró gőzkieresztő partit.