Pénteken, amikor leszáll az est, ByeAlex és a Slepp nevű formációjával érkezik a Pécsi Estbe az Eurovíziós fesztiválon néhány évvel ezelőtt befutott zenész, Márta Alex. A slágert slágerre halmozó zenész az Anya ez lettem címre keresztelt turnéjával érkezik. A koncert után nemzetközi Valentin-napi őrületet terveznek, míg másnap a két legendás banda, a Spice Girls és a Backstreet Boys slágerei köré építik az estét.
Szombaton a Nappaliban mutatja meg magát a budapesti Mörk zenekar. Az együttes soul és funk alapokra épülő zenét játszik, mely elgondolkodtató társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témában íródott dalszövegekkel, improvizációval és más stíluselemekkel együtt különleges zenei élményt nyújt a hallgatónak. Vasárnap este a jól megszokott MélyPécs című zenei utazásra mehetünk a Nappaliba, amikor is két lemezlovas, Péló és Issi hoz két iskolát, számtalan stílust. Bakelitek, hangulatfények, underground dallamok várhatók.
A Szabadkikötőben pénteken megcsapja a várost a reggae szele. Selecta Madman kaleidoszkópot megszégyenítően színes zenei palettájából mazsolázgat reggae-től a dancehallig, míg Zsigabá szívéhez a rap zene áll legközelebb, ezért leginkább a két zenei stílus fúziójából keletkezett képződményeket hoz magával. Másnap Holnemvolt Kikötő címmel születésnapi és farsangi bált szerveznek a Király utca végi klubba. A zenét a Kikötő rezidens dj-i és a Dumber One zenekar fogja szolgáltatni és egy meglepetés produkcióra is számíthatunk. A föld alatt pedig a Hullámdiszkó fog régi fényében ringatózni.
Komlón is nagy buli lesz a hétvégén, ha nem is akkora mint a kolbásztöltő fesztiválon. A Zrínyi klubba a Supernem jön, és nem fukarkodik majd a jobbnál jobb popos punkdalokkal. A Trafikban pénteken ismét a Yugó parti hozza lázba a balkáni dallamok szerelmeseit. Yugo Night Boss Band Horvátországból érkezik, dj Dusán pedig pörgeti a korongokat utána. A Fordan Centerben pénteken este a PMD Blues Band mutatja meg, mitől működőképes egy zenekar évtizedek után is.
Az elektronikus zene ínyenceinek kedvez az Amper szombaton, újra beindul a dáridó. Az osztrák technoisten, Pleasurekraft érkezik, akinek 2010-es száma, a Tarantula abszolút kihagyhatatlan, az Amperben megforduló számtalan hazai és külföldi dj szettjében hallottuk már, és most végre a megalkotójával is találkozhatunk.