Nem mindenki fogja fel a koronavírus miatt kialakult helyzet komolyságát a németek között, ez derül ki legalábbis abból, hogy továbbra is előszeretettel találkoznak egymással az emberek nagyobb csapatokban – számol be a V4NA.
Hétfőn a rendőrségnek a berlini Pankow parkba kellett kivonulnia, ott ugyanis
számos fiatal gyűlt össze egy úgynevezett „koronapartira”, hogy megünnepeljék azt, hogy nem kell iskolába menni.
Arra már nem gondoltak, hogy az iskola tulajdonképpen az ő védelmük miatt zárt be, hiszen pont az lenne a lényeg, hogy ne találkozzanak az emberek egymással csapatokban, minimális legyen a társas érintkezés.
Infektionsgefahr: Polizei stoppt Corona-Partys im Bürgerpark Pankow https://t.co/DvuMBvk0Zc pic.twitter.com/6sWJ85zZYV
— PNR24 (@CityReport) March 17, 2020
A helyszínen végül megjelent a rendőrség, akiknek a figyelmeztetése után a diákok szétszállingóztak – legalábbis egy időre.
Este a sötétben ugyanis újrakezdődött a koronaparti a parkban, akkor már többszáz fiatal részvételével, akik zenével és alkohollal is készültek a bulira.
A rendőröknek így megint ki kellett menniük hozzájuk, ezúttal pedig már szétoszlatták az embereket, hiszen fertőzésveszélynek tették ki egymást.
Nem csak a berlini Pankow kerületben lévők gondolták azonban úgy, hogy itt az ideje egy kis összejövetelnek. Prenzlauer Berg kerületében is többezren mentek ki a Mauerparkba a jó idő miatt, a rendőrök pedig ezt a helyszínt is ellenőrizték.
Úgy találták azonban, hogy itt az emberek jobban eloszlottak a téren, így nem avatkoztak be. Berlinen kívül egyébként más német városban, így Düsseldorfban sem maradnak otthon az emberek, egy ott élő férfi képén éppen az látszik, ahogyan az emberek a jó időt kihasználva a szabadba mennek ki, néhányan még sütögetnek is.
Az, hogy a fiatalok mennyire nem veszik komolyan a koronavírust, abból is látszik, hogy a körükben már elkezdett tombolni a „koronavírus kihívás”, aminek keretében vécéülőkét nyalogatnak. A videók főleg a Twitteren és a Tik Tok nevű alkalmazásban terjednek el.
Y’all participating in the new Corona Challenge? This is on a plane btw… pic.twitter.com/w1XwVRZd87
— Cash ✌?HYPE (@CashNastyGaming) March 15, 2020
Borítókép: illusztráció