A KMKSZ akkor új székházba költözött, a régi ingatlan pedig új funkciót kapott. Itt alakították ki az első kárpátaljai magyar televízió, a TV21 Ungvár stúdióját és szerkesztőségét. Nem hiába mondják, hogy van magyar feltámadás.
„Ez az új TV székház, ami van, ez az épület, ahol évtizedeken keresztül működött a KMKSZ székház, amelyet felgyújtottak, felrobbantottak és lám itt sikerült létrehozni az új magyar tv-nek a stúdióját. Másrészt pedig az, hogy mutatja a Kárpátaljai magyarok életképességét”
– mondta a köztévé Kárpát Expressz című műsorának legutóbbi adásában Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.
Ekkorra már a kijevi médiában a Porosenko-rendszer médiagépezete komoly lejárató kampányt folytatott a kárpátaljai magyarság ellen. Tenni kellett tehát valamit, hogy a magyar és az ukrán nézők hiteles képet kapjanak a valóságról. A szerkesztőknek sikerült is rövid idő alatt, színvonalas műsorokat kitalálniuk.
Most azonban a koronavírus mindent felülír. A tv is azonnal reagált a kialakult helyzetre. A tájékoztatás a vészterhes időkben a legfontosabb, de a szerkesztőségben egyidejűleg csak azok a munkatársak lehetnek, akik a napi adásért felelnek.
„A szokásos heti eligazítást, amikor itt van 30-35 kolléga ezt online üzemmódba helyeztük át, tehát hogy ne legyenek itt a kollégák egyszerre. A másik dolog pedig az volt, hogy szpotokat készítettünk, amelyben arról tájékoztatjuk a nézőinket, hogyan kell védekezni”
– közölte a TV21 Ungvár főszerkesztője, Kovács Géza.
„A most kialakult járványveszély rányomja bélyegét a mi műsorkészítésünkre is, minden programot ugye lemondtak, minden eseményt. Így megpróbáljuk azokat az eseményeket felkutatni, amik esetleg még kint a szabadtérben kerülnek megrendezésre” – árulta el Pohorlyák Georgina, a TV21 Ungvár szerkesztője.
A TV21 Ungvár és a hozzá tartozó hírportálok igyekeznek mindig friss és hiteles információt közölni a vírus terjedéséről, hisz rengeteg álhír és félrevezető információ kering az interneten. A tv egészségügyi műsora, a KamillaTea is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a helyiek által is ismert és elismert szakemberekkel elemezze a helyzetet.
„Tapasztalataim azt mondják, hogy az emberek azoknak az embereknek hisznek leginkább, akiket ismernek, ezért igyekszünk mi is azokat az orvosokat és szakembereket megszólaltatni, akiket ismernek”
– közölte a TV21 Ungvár műsorvezetője, Debreceni Kamilla.
Iváncsik Attila, a Profit című gazdasági műsor felelős szerkesztője szerint, a kárpátaljai magyarság megélhetésének két fő alappillére a mezőgazdaság és a turizmus. A koronavírus miatt most mindkettő veszélybe került.
„Az egyetlen kezdeményezés vagy program, ami segíti a kárpátaljai magyar gazdaság fejlődését az a Magyar Kormány által támogatott Egán Ede Gazdaságélénkítő program, melynek köszönhetően egyéni vállalkozóktól kezdve, mezőgazdászok, turisztikai szakemberek mindenki pályázhat fejlesztésekre. És, ami a legfontosabb, hogy sikerült elnyerni a nézők bizalmát azáltal, hogy a tv valóban a helyi emberekről szól. A karantén ideje alatt pedig az adásaikon keresztül, még jobban megismerheti egymást a kárpátaljai közösség” – mondta Iváncsik Attila, a TV21 Ungvár műsorvezetője.
„Én úgy gondolom, hogy hasznos dolog és jó dolog, hogy van egy ilyen médiafelület, ahol a kárpátaljai magyarság informálódni tud, akár politikai, kulturális vagy egészségügy témákban. Nagyon színes műsoraik vannak, ezáltal beleláthatunk az emberek mindennapjaiba és többet megtudhatunk egymásról”
– árulta el a Tégláson élő Pálfi Erika.
Mindezért a kitüntetés sem maradt el. Március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából sajtódíjat kapott az Ungvári Főkonzulátustól és a Beregszászi Konzulátustól a csapat.
„Hogy miért esett ránk a választás? Talán azért, mert a Rákóczi Főiskola, az Illyés Gyula Nemzeti Színház, az Egán Ede Program vagy a Révész Imre Társaság mellett a TV21 Ungvár a kárpátaljai magyar közösség egyik kiemelkedő intézménye lett, amely most egy nap alatt több magyar nyelvű műsort sugároz, mint az ukrán közszolgálati média összes nemzetiségi szerkesztősége egy hét alatt”
– mondta a Kárpát Expressz című műsor legutóbbi adásában Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár igazgatója.
A TV21 Ungvár a járvány idején is a kárpátaljai magyar közösséget szolgálja. A szerkesztőség pedig mindenkit arra kér, hogy, aki teheti, az most maradjon otthon.
Borítóképünk kivágás a fenti videóból