A múmiák mellett a régészek agyagedényekre is bukkantak, valamint festett halotti maszkokra és fából készült szobrokra. Megtalálták a mumifikáláshoz használt vázákat és egy olyan hordágyat, amelyen valószínűleg a holttesteket vitték a sírhoz.
A megtalált érintetlen hieroglifák szerint a sír egy Tjt nevű kereskedő tulajdona volt.
A sír két halotti kamrából áll, és egy fallal zárták le.
A főkamrában mintegy 30 mumifikált holttestet találtak, férfiakét, nőkét és gyermekekét, az oldalkamra a becslések szerint négy múmiát rejt.
Két egymáson fekvő múmia egy anyáé és gyermekéé – vélik a régészek.
#archeologia Dalle sabbie di Assuan, una tomba con 35 mummie https://t.co/83yTofkOLR pic.twitter.com/hMST4NuAHh
— LeScienze (@le_scienze) April 26, 2019
További kutatásokat kell végezni ahhoz, hogy megállapítsuk a múmiák pontos számát – mondta Patrizia Piacentini, a Milánói Egyetem egyiptológus professzora, az asszuáni feltárások vezetője a CNN amerikai hírtelevíziónak.
A régészek mintegy 300 sírt térképeztek fel Asszuán térségében.
„Tudjuk, hogy Asszuán fontos központ volt a későkorban és a görög-romai időszakban, de nem tudtuk azt, hogy hová temették ekkor az embereket. Most már tudjuk”
– tette hozzá a professzor.
#Egitto, scoperta ad Assuan una tomba con 35 mummie. LE FOTO https://t.co/f7ToeOZywO pic.twitter.com/d8FttrYMer
— Sky tg24 (@SkyTG24) April 23, 2019
Néhány vázában megtalálták a halottak számára odakészített élelmiszereket is. „A sírokból megtudhatjuk, mit ettek, miként és hány évesen halhattak meg” – mondta Piacentini.
A régészek novemberben látnak hozzá az újabb feltárásokhoz a térségen.
„Sok meglepetése várhat még ránk”
– hangoztatta a professzor.
Egyiptomban gőzerővel folynak a régészeti feltárások. 25 országból mintegy 250 régészcsoport – köztük 80 egyiptomi – dolgozik az ország különböző helyszínein folyó ásatásokon.
Borítókép: illusztráció