Versenyt futottak az idővel szerdán a poznani állatkert illetékesei annak érdekében, hogy még élve biztonságos helyre, a nyugat-lengyelországi állatkertbe kerülhessen kilenc, az országon átutazó tigris, amely a lengyel-fehérorosz határon rekedt a szükséges úti okmányok hiányában.
A vészesen legyengült, éhes és szomjas nagymacskák szombat óta rostokoltak szűk faládákban a határon, mert nem rendelkeztek a Fehéroroszországba való belépéshez szükséges állategészségügyi okmányokkal.
Az állatkert szóvivője szerdán szörnyűségesnek nevezte a tigrisek helyzetét, melyek közül egy útközben már elpusztult emésztőrendszeri problémák miatt.
A tigrisszállítmányt október 22-én indították útnak Olaszországból, Róma környékéről, és egy dél-oroszországi, dagesztáni cirkusznak szánták őket.
A poznani állatkert szóvivője, Malgorzata Chodyla szerint ellátásuk már útközben sem volt megfelelő, mert csirkével etették őket, ami nem megfelelő táplálék tigriseknek, ezért is pusztulhatott el az egyik állat. A ládák némelyikén külön szellőzőnyílás sem volt.
A belorusz határtól 500 kilométerre fekvő Poznan polgármestere, Jacek Jaskowiak szerda délután a Twitteren jelentette be, hogy a hatóságok engedélyezték a tigrisek Poznanba szállítását. Az állatok – ha élve megérkeznek – addig maradnak az ottani állatkertben, amíg felerősödnek, később egy spanyolországi állatmenhelyre küldik őket.
Állatkínzással gyanúsítja meg a lengyel ügyészség a lengyel-fehérorosz határon rekedt tigrisszállítmánnyal kapcsolatban őrizetbe vett orosz állampolgárt
– közölte csütörtökön Lublin város kerületi ügyészségének szóvivője.
A lublini kerületi ügyészség szóvivője csütörtökön a PAP hírügynökséggel közölte: őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, a szállítmány szervezőjét, akit még a nap folyamán kihallgatnak. Az ügyészség azonban már úgy döntött, hogy állatkínzással fogják meggyanúsítani, mert a férfi nem biztosított megfelelő körülményeket a tigrisek szállításához, a ketrecek túl szűkek voltak, az eledel nem volt megfelelő – mondta el a szóvivő.
A poznani állatkert csütörtökön közölte: az odaérkezett tigrisek élnek ugyan, de nagyon rossz állapotban vannak.
Amint az állatok felerősödnek, a lengyelországi állatkertekből egy spanyolországi állatmenhelyre küldik őket.
Jerzy Kwiecinski lengyel pénzügyminiszter csütörtökön a PAP-nak elmondta: a környezetvédelmi és az agrárügyi tárcával együtt kezdeményezi egy állatmenhely létesítését Lengyelország keleti határának közelében.
Borítókép: Tigris egy teherjárműben, a Fehéroroszországgal határos kelet-lengyelországi Koroszczynnál levő átkelőhelyen 2019. október 30-án