Az új módszer sokaknak nem teszik, diktatórikusnak tartják és sérelmezik a személyes szabadság megsértését – írja a V4NA hírügynökség.
Különös módon próbálja meg a dél-franciaországi Nizza városvezetése megfékezni a hangoskodó és rendbontó csoportosulásokat, ugyanis este 9 és hajnali 2 óra között félóránként hangosbemondón figyelmeztetik az embereket, hogy kerüljék a környék lakóinak nyugalmát megzavaró tevékenységeket.
Az előre felvett és igencsak gyakran lejátszott szöveg értelmében tilos a városban közterületen alkoholt fogyasztani, nem engedélyezett továbbá a csoportosulás és a hangos zenehallgatás a tengerparton, illetve arra is megkérik az embereket, hogy ne dobják el az utcán a szemetet, végül pedig felhívják a figyelmet a koronavírus miatti egészségügyi intézkedések és a társadalmi távolságtartás betartásának fontosságára.
Nizzában már a karantén kezdetén, márciusban is alkalmaztak hasonló módszert, akkor ugyanis drónra szerelt hangosbemondóval figyelmeztették a lakosságot a kijárási korlátozás szabályainak betartására.
A város polgármester-helyettese, Anthony Borré a Nice-Matin regionális napilapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a városvezetés szerint hangosbemondós módszer azért is jó ötlet, mert csoportosulás vagy rendbontás esetén közvetlenül a zavargókat lehet megszólítani egy előre rögzített felvétel lejátszásával és így nagyobb eséllyel meg lehet őket fékezni.
A kissé futurisztikus módszer azonban sokaknak nem tetszik, vannak, akik szerint ez a fajta felügyelet túlságosan diktatórikus és sérti az emberek személyes szabadságát, az embereknek az az érzése, hogy állandóan figyelik őket, arról nem is beszélve, hogy egész éjjel fél óránként hallható hangos üzenettel hívják fel az emberek figyelmét arra, hogy maradjanak csendben.
?A partir de ce soir, nous avons mis en place avec @cestrosi des messages audios de prévention sur le Quai des Etats-Unis afin de rappeler que la consommation d’alcool est interdite sur la voie publique et la nécessité de respecter les gestes barrières.
Merci à la @PMdeNice ?♂️?♀️ pic.twitter.com/IFoYfdkwNJ— Anthony Borré (@anthony_borre) July 30, 2020
Borítókép: itt épp rendőri szóval tessékelik el az embereket a nizzai tengerpartról