A lucfenyőt szokás szerint a Szent Péter tér közepén lévő obeliszk oldalán állították fel. A vatikáni karácsonyfát idén a venetói Asiago fennsíkján található Rotzo ajándékozta, Vicenza városa térségéből. A fa abból az erdőből érkezett, amelyet 2018 őszén letarolt egy rendkívüli erejű vihar.
A fára a Vatikán sárga-fehér színeit idéző több mint ezer arany és ezüst díszgömb került, valamint ennél is több energiatakarékos ledlámpa. A fenyőfával további kisebb fák is érkeztek, amelyeket a pápai állam más helyszínein állítottak fel.
Az eddigi gyakorlat szerint a fenyőkből az ünnepek után bútorok vagy gyerekjátékok készülnek kórházak és karitatív intézmények számára. A Vatikán ezen kívül 40 fenyőpalántát is elültet a venetói erdőkben.
A Szent Péter téri karácsonyfa mellett építették fel a betlehemet, amely idén a trentinói Valsugana területéről, az 1400 lakosú Scurelléből érkezett. A teljesen fából készült betlehem a trentinói karácsonyi hagyományt idézi. Két egységből áll: az egyik a betlehemi barlangot ábrázolja a szent családdal és a jászollal, a másik a tipikus alpesi pásztorkunyhó mása, hétköznapi munkájukat végző egyszerű emberekkel. A szintén fából faragott figurák 180 centiméter magasak, és az 1800 eleji venetói pásztorok viseletébe öltöztették őket. Fából készültek az állatok és növények is. A betlehem egészét Scurelle kézművesei készítették önkéntes munkával. A betlehem részét képzi néhány fatörzsroncs is, amelyek szintén a 2018-as pusztító vihar következményei. Trentinóból érkezett a vatikáni audienciateremben épített betlehem is.
Let there be Light! This year's Vatican Christmas Tree, from Rotzo, Asiago plateau in northeastern Italy, is illuminated accompanied by music from the Band of the Gendarmerie Corps of Vatican City State. pic.twitter.com/7gbqeousSK
— Catholic Sat (@CatholicSat) December 5, 2019
A betlehem és a karácsonyfa január 12-ig marad a Szent Péter téren.
A betlehemállítás az olaszországi karácsony elmaradhatatlan része: az első betlehemet 1223-ban Szent Ferenc állította Greccióban, ahova Ferenc pápa advent első vasárnapján látogatott el. Az első karácsonyfát a lengyel pápa, II. János Pál állítatta a Szent Péter téren 1982-ben, és azóta vatikáni hagyománnyá vált.
Az olaszok december 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepnapján állítják fel a betlehemet és a karácsonyfát az otthonokban, munkahelyeken, utcákon, tereken. A Szent Péter téri fénygyújtás ezt előzte meg.