Minap a Google közel hatszáz androidos alkalmazást törölt a Play áruházból – ezek nem voltak vírusosak, viszont
erőszakos módon jelenítettek meg reklámokat a telefonokon,
ezzel pedig megsértették a reklámozási előírásokat.
A Google nem nevezte meg az érintett alkalmazásokat vagy fejlesztőket, azonban a sajtó értesülései szerint főként kínai, Hong-Kong-i, szingapúri és indiai fejlesztőkről van szó, akik angol nyelvű felhasználókat céloztak meg szoftvereikkel. A szóban forgó appokat összesen 4,5 milliárd alkalommal töltötték le és telepítették.
A reklámok váratlan helyeken, a sokat emlegetett felhasználói élményt rontva bukkantak fel: míg az alkalmazás csupán a háttérben futott,
a teljes képernyős reklám egy hívás indításakor vagy a telefon feloldásakor jelent meg,
ezzel zavarva, meglepve a felhasználókat. A Google az alkalmazások eltávolítását beharangozó blogposztban jelezte, hogy ezentúl mesterséges intelligenciát is bevetnek a hasonló alkalmazások kiszűrésére.
Tavaly 790 ezer appot kellett kihajítani
A Google rendszeresen küzd a Play áruházba felkerülő alkalmazásokkal, komoly erőfeszítést jelent kiszűrni a boltból a kártékony szoftvereket. Ezért 2017-ben beépítette az operációs rendszerébe a Google Play Protect alkalmazást, mely viselkedés alapján próbálja kiszűrni a gyanús alkalmazásokat. A Google adatai szerint ezzel a megoldással tavaly 790 ezer olyan alkalmazást szűrt ki, melyet kártevő szándékkal próbáltak feltenni az áruházba.
A keresőóriás erőfeszítései ellenére áruházába gyakran kerülnek fel káros szándékú alkalmazások: többnyire a most betiltott, a felhasználót kéretlen reklámmal bombázó appokról van szó, de kerültek fel trójait tartalmazó alkalmazások, hamis WhatsApp üzenetküldő is – mire ezt a hamis alkalmazást eltávolította a Google, milliók töltötték le telefonjukra.
Az is megtörtént, hogy egy-egy népszerű játéknak álcázva jelentek meg különböző kártevők, igaz, ezek már a hivatalos áruházon kívül tölthetők le, ilyen történt a Pokémon és Fortnite játékok esetében egyaránt.
Vannak jó ingyenes megoldások is
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mobil eszközeinket is védeni kell. A pénz sem lehet akadály: például a teljes körű vírusvédelmet nyújtó G Data Security for Andorid Light program teljesen ingyenes.
A prémium funkciókat (mint a lopásvédelem vagy a szülői felügyelet) 30 napon keresztül lehet tesztelni, de ha ezekre nem fizetünk elő, a vírusvédelem továbbra is aktív marad a telefonon.