A riasztó gyulladásos balesetek időnként felhívják a figyelmet arra, hogy megfelelő gondossággal kell bánni az okostelefonnal. A legutóbbi szomorú esemény pár napja az indiai Rajasthanban történt.
Kishore Singh a zsebében a mobiljával aludt. Felesége elmondása szerint hajnali fél háromkor a készülék váratlanul felrobbant, és Singh olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy hiába szállították kórházba, meghalt.
Az India Today tudósítása alapján megoszlanak a vélemények, hogy milyen gyártmányú telefon okozta a halálos balesetet.
Annyit azonban készüléktípustól függetlenül meg lehet állapítani, hogy
pár egyszerű szabály betartásával a gyulladásos mobilos balesetek szinte mindegyike megelőzhető lett volna.
1. Soha ne aludjunk mobillal a párna alatt.
Mivel így a készülék nem tud szellőzni, valamint állandó nyomás alá kerül, növekedhet a hőmérséklete.
2. Ne helyezzünk telefont ing vagy mellény zsebébe.
Míg arról megoszlanak a vélemények, hogy a mobiltelefon sugárzásának vannak-e káros hatásai (még senki sem bizonyította), az biztos, hogy ha felrobban, a felsőruházat könnyen meggyulladhat, és súlyos sérüléseket okozhat – mint Kishore Singh esetében.
3. Töltés közben a mobiltelefon közelében ne legyenek gyúlékony anyagok.
4. Csak gyári töltőt, vagy adaptert – esetleg a gyár által jóváhagyott külső gyártó töltőjét – használjunk.
Alig olcsóbbak, és sokkal kockázatosabbak az ismeretlen, noname töltők.
5. Tűző napon, kánikulában ne töltsük a telefont, mert veszélyesen túlmelegedhet.
6. Ne használjunk hosszabbítót.
7. Töltés előtt távolítsuk el a védőtokot vagy fedelet, hogy lehetővé tegyük a melegedő készülék szellőzését.
8. Ne vigyük a hibásan működő készüléket a helyi javítóműhelyek aranykezű mestereihez, csak hivatalos szervizekkel cseréltessünk alkatrészt.
9. Töltéskor ne gyakoroljunk fölösleges nyomást a telefonra azzal, hogy valamit a készülékre helyezünk.
10. Ne használjunk ismeretlen, olcsó külső akkumulátorokat, vésztöltőket a mobil feltöltésére.