LMP
javaslat
/
5 éve
Az LMP diagnózisalapúvá tenné a gyermekek otthonápolási díjának odaítélését, vagyis automatikusan biztosítaná azt azon fiatalok után, akiknél például Down-szindrómát állapítottak meg.
Kezdeményezés
/
5 éve
Az LMP Budapesten, a kerületekben, a vidéki városokban és a falvakban is kezdeményezi, hogy a polgármesterek hirdessenek klímavészhelyzetet – mondta keddi sajtótájékoztatóján a párt országos elnökségének titkára.
Klímapolitika
/
5 éve
Az LMP elvárja az új Európai Bizottság elnökétől és leendő tagjaitól, hogy minden szakterületen kiemelt figyelmet fordítsanak a klímapolitikai szempontok érvényesítésére – mondta Kendernay János, az ellenzéki párt társelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
tisztújítás
/
5 éve
Női társelnököt nem tudott választani a kongresszus, mivel nem érkezett érvényes jelölés.
bama.hu
Költségvetés
/
5 éve
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője felszólította a kormányt, hogy adjon részletes tájékoztatást a nem gyermekeket érintő otthonápolással kapcsolatos visszaélésekről, ha azokra is hivatkozva nem akarja megemelni a támogatások összegét.
Költségvetés
/
5 éve
Jövőre is lejtmenetben lesz a környezet- és természetvédelem, mert a 2020-as költségvetésben ilyen célokra mintegy 100 milliárd forinttal kevesebbet szán a kormány, mint idén – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.
Költségvetés
/
5 éve
Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy „ne a haverjait képviselje” a költségvetés elfogadásakor, hanem az embereket, vagyis ne a turizmusban csökkentsen áfát, hanem az alapvető élelmiszerek adóját mérsékelje.
- Zuhanórepülésben India gyémántiparaVilággazdaság50 perce
- Sikeres evakuáció Libanonból: Szlovákia segítettMagyar Nemzet42 perce
- A háborúk a magyar biztonságot is fenyegetikszoljon42 perce
- In memoriam Zentai Mihályszonmostanában
- Őszutó Fesztiválon kolbászoltak a nyugdíjasok Békéscsabán – galériávalbeol58 perce
- Ez komoly? Ezt tette Oláh Gergő a Sztárban Sztár All Stars miattBORS41 perce
- Szörnyű tragédia: meghalt egy újszülött kislány, mert nem vették fel a mentők a telefontripost21 perce
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
- Pontyrekordhoz közel: fűszeres és kókuszos bojlira kapnak a legnagyobbak
- Borbár élmények a Balatonnál
- Szeretik a vendégek Vonyarcvashegyet, ahol most pihenőpark is épül
- Haiku-ból haiga lett Keszthelyen
- Balatoni időjárás az október 7-i héten
- Így nevelik fel a magyar tenger saját halát, a balatoni sudár pontyot
intim titkok
/
2 éve
A szexuális vágy csökkenésében igen gyakran hormonális változások játszanak nagy szerepet, de nem csak ez lehet az oka annak, ha egy nőnek nem megy a szex.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám VÁMOS JÁNOSNÉ Klotz Irén 84 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 08-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜGEDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2022. március 8-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HENGL ÁDÁM 89 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 7-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÜTTŐ JÁNOSNÉ Benkő Ilona 81. életévében elhunyt. Temetése 2022. február 23-án, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk KOZÁK OTTÓNÉ Borbás Margit 2021. december 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2022. február 21-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló lánya, veje, unokái
Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, főiskolai társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjemet, édesapámat, apósomat, testvéremet, nagyapánkat, dédnagyapámat, unokatestvérünket, sógoromat, keresztszülőnket VAJDA JÓZSEF okleveles üzemmérnököt utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, koszorúkkal, virágokkal, fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KORONICS KÁROLY életének 79. évében elhunyt. Temetése 2022. február 14 én, a 14 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EMBER GYÖRGYNÉ temetésen részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Memento Temetkezés dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Svegál és Ember család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette ANDRICS JÓZSEFNÉ "Postás" Gizi néni január 30-án, a 78. születésnapján itt hagyta fáradt és beteg testét. Aki szeretne a családdal együtt búcsúzni tőle, várjuk február 11-én, pénteken 14 órakor a Geresdlaki temető ravatalozójánál. Arra kérünk mindenkit, ne hozzanak se virágot, se koszorút, mert hamvai nem ott lesznek elhelyezve, hanem majd Pécsváradon a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk KRAMMER JÁNOS pécsváradi lakos, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyílvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁSDI GYULA 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VÁSÁRHELYI MIKLÓSNÉ életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. december 2-án 13.30 órakor kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVODI JÁNOSNÉ Matola Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10.30 órakor lesz a tésenyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKLIA JÁNOS kozármislenyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család