Bomba formában van Milák Kristóf. A Honvéd 19 éves úszója izraeli edzőtáborozása végén a világ idei legjobb idejét (1:55.25) repesztette 200 méter pillangón, de 200 gyorson is fantasztikus időeredményt (1:48.30) ért el – írja a Bors Online.
„A japán Nao Horamuránál 65 századdal jobban szántotta a vizet, ami óriási dolog” – mondta a portálnak Wladár Sándor, az úszószövetség olimpiai bajnok elnöke. A szakember lényegesnek tartja, hogy Milák szervezete jól reagált a thaiföldi és izraeli meleg égövi környezetre. A sportvezető elárulta azt is, hogy Milák „nem könnyű eset”: pénzzel, büntetéssel, dicsérettel lehetetlen motiválni, ráadásul az elitúszókra jellemző módon állandó harcot vív edzőjével, Selmeci Attilával is. Harag nincs, hiszen mindketten tudják, ez (is) a fejlődés záloga – idézte a sportszakembert a Bors.
Mint írták, miután Milák Kristóf távozott Érdről, a Duna Arénában egyedül rótta a hosszokat, ami nem ideális, ezért az újpesti tréner, Magyarovits Zoltán 16 éves úszója, Kós Hubert csatlakozott hozzá edzőpartnerként. A július 12. és 26. közötti kvangdzsui vb-n a 2017-es budapestivel összevetve sokkal több nagy egyéniséggel harcol majd Milák – aki időközben Balatonfűzfőn és Hódmezővásárhelyen tréningezik –, ezért precíz gonddal tervezték meg a programját. Hat viadalon rajtol,
de a pénzdíjas Bajnokok Sorozata kínai és amerikai állomásait mellőzi, amivel több tízezer dollártól (2,7 millió Ft) esik el…
S ha már az anyagiakról esik szó, a portál cikke azt is felidézi, hogy Milák a tavalyi ifi Eb-n szerzett 4 aranyérméért egykori érdi klubjától bruttó 350–350 ezer forintot kért, s mivel nem kapta meg, a szövetség első helyenként nettó 350 ezret gazdálkodott ki számára, míg a Buenos Airesben begyűjtött három ifjúsági olimpiai bajnoki címéért összesen nettó 1,2 millió forinttal gazdagodott.
Borítókép: Milák Kristófról a férfi 100 méteres pillangóúszás előfutamában a III. nyári ifjúsági olimpián Buenos Airesben 2018. október 8-án.