Aki először találkozik Katinkáékkal, annak azonnal feltűnhet, hogy nemcsak külsőleg illenek össze, de nagy közöttük az összhang is.
Tökéletesen kiegészítik egymást, miközben inspirálják a másikat.
Azért persze olykor csipkelődnek is, éppen úgy, mint a szerelmes tinédzserek. Ma már mindenki tudja, hogy ők ketten egy pár, azt a történetet azonban csak a legszűkebb baráti társaságuk ismeri, hogy miként jöttek össze.
– Még gyerekkoromból emlékszem Mátéra, hiszen régen ő is úszott. Amikor én voltam 13-14 éves, akkor ő 16-17. Nekem nagyon tetszett, de ő persze nem emlékszik rám, én akkor még csak egy rövid hajú kislány voltam. Aztán ő Sydney-be ment tanulni, én pedig Los Angelesbe, azóta is szoktunk azon mosolyogni, hogy a világ két legtávolabbi pontjára kerültünk egymástól – mesélt a kezdetekről az olimpiai bajnok.
Sokáig azért sem lehetett köztük semmi, mert a fiatalember tizenöt évig csak átutazóban volt Magyarországon. Amikor azonban legutóbb hazajött, valami megváltozott.
– Egy ismerősöm hívott, hogy menjek el vele egy házibuliba, lesz ott egy belevaló srác is, aki épp itthon van külföldről, régen úszott, talán ismerem is, Gelencsér Máté a neve. Amikor az ember szingli, a barátai folyton keríteni akarnak neki valakit… Aztán a házibuliban csak tíz percig maradtam, Mátéval összenevettünk, de más nem történt. Utána azonban felgyorsultak az események. Máté írt nekem, hogy szeretne velem találkozni. Leültünk ebédelni, és végignevettük az egészet. Elég hangosak voltunk, talán picit kellemetlen is volt; vertük az asztalt nevetés közben. Azt azért elárulom, hogy zavart, hogy Máté ennyire jól néz ki – tette hozzá mosolyogva Katinka.
„Egyikünk sem engedett, de ez volt a jó”
A többi, ahogy mondani szokás, már történelem – ám tele van érdekes fordulatokkal. Máté ugyanis nem is tudta igazán, hogy ki az a Hosszú Katinka. Annyit tudott róla, hogy úszó, és hogy nyert már olimpiai aranyat. Ám a lány éppen ennek örült – végre egy férfi, aki nem ismeri! Mégis sokáig úgy tűnt, hogy csak futó kaland lesz a románcból.
– Rögtön a buli után ráírtam Katinkára. Elkezdtünk beszélgetni, és ez a kommunikáció nagyon jól alakult. De ő is elutazott utána, és akkor még úgy volt, hogy én is megyek vissza Afrikába, ahol otthagytam mindent: a magánéletemet, a munkámat, a cégemet. Végül aztán én itthon maradtam, mert hamarabb jött az esős évszak, mint terveztem – idézte fel a múltat Máté, aki akkor még nem tervezett komolyan ezzel a kapcsolattal. – Aztán találkozgattunk, randizgattunk, egyre többet, egyre gyakrabban, és minden egyre mélyebb és meghittebb lett.
„Jól működünk együtt”
Hamar kiderült, hogy nemcsak az életmódjuk hasonló – sokat utaztak, tapasztaltak a világban –, hanem az értékrendjük is. A mai napig órákon keresztül tudnak beszélgetni, már a barátaiknak sem tűnik fel, ha egy buliban elvonulnak egy sarokba, külön mindenkitől.
– Nagyon élvezem Katinka társaságát, az első pillanattól kezdve szórakoztat, leköti a figyelmemet. Nem azt csinálja, amit mondok, hanem ellenkezik, de nekem ez kifejezetten tetszik, nagyon vonzó. Jól működünk együtt, jó döntéseket hozunk – mondta a fiatalember, aki ennek fényében el is határozta, hogy itthon marad. – Találtam új barátokat, ismerősöket, de végül kiderült, hogy Katinka a legjobb barátom.
Nem volt könnyű megbízniuk egymásban, hiszen a korábbi házasságaikat is fel kellett dolgozniuk lelkileg.
– Harminc fölött, ha az ember már elvált, egyrészt óvatosabb lesz, másrészt sokkal jobban tudja, hogy mit keres, és mi az, ami hosszú távon nem fog működni. Más, mint huszonévesen, amikor még azt gondoljuk, hogy majd mi megváltoztatjuk a másikat, és megjavulnak a dolgok. Ennyi idősen már reálisabban lehet látni, akár már az első komolyabb beszélgetésből is, hogy jó lesz-e nekem ez a kapcsolat. Kőkemény munka volt, hogy megbízzunk egymásban – vallott őszintén a 31 éves világsztár.
„Egyelőre nem tudom elképzelni a terhességet”
– Az első pár hónapban próbáltam megmutatni az összes rossz tulajdonságomat, csak hogy kiderüljön, hogy bírja Máté. Poén is volt benne persze, de tényleg szerettem volna megtapasztalni, hogy képesek vagyunk-e hosszú távon együttműködni. Sokszor direkt provokáltam! Már pár randi után feltettem neki olyan kérdéseket, amiktől a pasik falra másznak, például hogy hány gyereket szeretne. Mint a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című filmben!… Azt hittem, hogy Máté elszalad, de rávágta, hogy négyet-ötöt. „Jövőre!” – mesélte nevetve Katinka, hozzátéve, hogy a zrikálás azóta is megmaradt közöttük, a gyerektéma viszont már nem csupán viccből kerül elő. – Azóta megbeszéltük, hogy legalább hármat szeretnénk, és ikreknek is nagyon-nagyon örülnénk. Bár egyelőre nem tudom elképzelni a terhességet. Az úszás abbahagyása után közvetlenül még biztosan nem szeretnék teherbe esni, mert akkor mikor ereszthetek le végre egy kicsit? Abban egyeztünk meg, hogy a visszavonulásom után még két-három évet várunk a babával – magyarázta a sportoló.
„Az ágy egyik felére én dobálom a ruháimat”
A pár éppen ezekben a napokban költözködik.
– Máté beköltözött hozzám, abba a házba, ahol addig egyedül éltem – folytatta Katinka. – A rengeteg edzés miatt szinte semmi időm nem maradt az otthon csinosítgatására, úgyhogy amikor Máté a konyhafelszerelések után kérdezett, én azt válaszoltam, hogy abból főzünk, ami van: kés, kanál, villa, tálak, tányérok, na meg egy nagy serpenyő, amire rádobom a steaket, hirtelen kisütöm, és keverek hozzá egy nagy salátát. Most még sajnos kicsit olyan, mintha két fiú költözött volna össze – tette hozzá nevetve. – Ráadásul mindketten elég rendetlenek is vagyunk. Az ágy egyik felére én dobálom a ruháimat, a másik oldalára ő. Amikor már nagy a kupi, akkor nekiállunk ketten, és gyorsan összepakolunk, kitakarítunk.
„Apukám megitta a pertut Mátéval”
A számtalan zrikálás ellenére nem szokásuk veszekedni. Egyetlenegyszer fordult elő, hogy komolyabban összevesztek, de azt is sikerült hamar megbeszélniük. Ám bunyózni sokat szoktak – igaz, csak játékból.
Olyankor Katinka megpróbálja lehúzni az ágyról a kedvesét, aki ugyan jó erős, de az olimpiai bajnok állóképessége messze földön híres, így a fiúnak esélye sincs.
Valóban olyanok, mint két kamasz, és ez mindkettőjük családjának tetszik.
– Nekem amerikai párom volt, Máténak orosz; bele sem gondoltunk, hogy mennyire jó az, amikor mindenki magyar a családban. Régebben fura volt, amikor a nagy családdal találkoztunk: más a kultúra, a nyelv, a szokások, a mentalitás. Amikor a szüleink először találkoztak, mi ott sem voltunk. Elmentek Villányba borkóstolóra, szuperül érezték magukat együtt, jól kibeszéltek mindent. Utána rögtön hívtak bennünket, nagyon megkönnyebbültek, tényleg örülnek nekünk – szőtte a mondatait Katinka, azt is elárulva, hogyan találkozott a szerelme az édesapjával. – Levittem Mátét Bajára, édesapukámmal elkezdtek beszélgetni, és bizony el is fogyott kettejük között némi pálinka, megitták a pertut vidéki szokás szerint. Hamar befogadta a család. Nekem pedig Mátééknál kifejezetten könnyű dolgom volt: az anyukája nagyon szeret engem, hiszen végre, miattam, itthon marad a fia.
„Lehet, hogy improvizálni fogunk”
A pár már az üzleti szférában is együtt dolgozik, pedig úgy tervezték, hogy különválasztják a magánéletet és a munkát, hiszen ez a felállás veszélyes lehet.
– Mátéról hamar kiderült, hogy jó elgondolásai vannak, ezért megkérdeztem tőle, szeretne-e többet segíteni, de akkor nemet mondott. Végül átbillent, és eldöntöttük, hogy együtt csináljuk. Azt viszont megbeszéltük, hogy ez nem fog közénk állni: ha nem megy, akkor abbahagyjuk. Szerintem, ha hasonlóan látjuk a dolgokat, akkor könnyű együtt dolgozni a párunkkal. Mátéval pont ez a helyzet: tudom, hogy ő pontosan azt fogja csinálni, amit én is tennék abban a helyzetben. Évek során rájöttem, hogy az emberek alapvető tulajdonságait nem lehet megváltoztatni. Az értékrend, ahogy látják a világot, az mindig megmarad, az örök, fölösleges is nekifeszülni – mondta Katinka. – Meglátjuk, mi lesz. Lehet, hogy improvizálni fogunk, és azt mondjuk: a jövő héten összeházasodunk. Nem lehet tudni! – nevettek össze.
Borítókép: az aranyérmes Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás eredményhirdetése után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 28-án