A család még csütörtökön is hitt a csodában: arra kérték a rajongókat, hogy ismét imádkozzanak Balázs Fecóért. A zenész súlyos szívbetegsége miatt különösen veszélyeztetett volt. Amióta kórházba került, mélyaltatásban tartották és az orvosok mindent megpróbáltak, hogy meggyógyítsák.
Sajnos a csoda elmaradt. A Korál ikonjának szervezete ma hajnalban feladta a harcot.
Halálának hírére a közösségi médiát elárasztották az együtt érző és gyászoló bejegyzések.
Elsőként az Apostol együttes búcsúzott:
Ismét megtörve és megrendülve búcsúzunk zenész barátunktól.
Balázs Fecó Nyugodj Békében.
Az Apostol együttes tagjai mély fájdalommal búcsúznak tőled.Posted by Apostol együttes on Friday, November 27, 2020
Ki marad majd a barátom – idézi a most szívfacsaró sort egy másik legenda, Demjén Ferenc. Isten veled Fecó! – írja.
„Borzasztó nehéz ilyenkor megszólalni, hiszen mit tud az ember mondani… Nyilván előjönnek azok az emlékek, melyek hozzá kötődtek az életünk folyamán.
Nekem nagyon kettős volt a viszonyom Fecóval, én még rajongóként is jártam a koncertjeire, az egyik kedvenc zenekarom volt a Korál együttes. Később személyes ismertségre is szert tettünk, voltak közös munkáink is.
Borzasztó ezzel a hírrel szembesülni” – mondta az Origónak.
„Az embert ez a hír is arra készteti, hogy ezt a nyomorult vírust még komolyabban vegye. Ez a vírus nincs tekintettel senkire. Úgy szedi az áldozatait, ahogyan akarja, nincs tekintettel hírnévre, pályafutásra, élethelyzetre, egyszerűen bárkit elragadhat” – tette hozzá.
Kovács Kati is énekelt Balázs Fecóval, kedves embernek ismerte. „Amikor hallottuk a híreket, nagyon szurkoltunk neki.
Borzasztóan le vagyunk taglózva, kedves, jó kolléga ment el…
nagyon szorgalmas zenész volt… nem is hittük el a mai hírt„ – mondta Kovács Kati az Origónak szomorúan.
„Nem tartottunk a kapcsolatot, de egy éve közös műsorban szerepeltünk. Debrecenben is voltunk egyszer együtt, egy közös, anyák napi műsorban. Volt Fecónak egy Évszakok című zenés, beszélgetős műsora, ott vendége lehettem. Minden zenésztársam nevében mondhatom, nagyon sajnáljuk, hogy elment… nagyon nagy veszteségek érték idén a szakmát” – mondta az énekesnő.
Keresztes Ildikó az Origónak zokogva elmondta, hogy nem tudott elaludni reggel négyig, fél ötig, csak hánykolódott, és délelőtt a TV2-től hívták, így tudta meg a rossz hírt. „Nem akarom elhinni, ez nem igaz… amikor láttam, még semmi baja nem volt.„
„Két-három héttel azelőtt találkoztunk, hogy kórházba került volna… Együtt voltunk az A38-on, Fecó akusztik-felvételen, a Budapest Bár és én voltunk a vendégek… utána ment a TV2-es felvételre…
iszonyú fájdalom ez… nem tudok most többet mondani”
– búcsúzott sírva az énekesnő.
“Rad bízom merre….ne ez a bolygó legyen!! Viszlát Mester„ – idézte a ma már örökzöld egyik sorát posztjában Majka.
Pataki Attila nagyon bízott Balázs Fecó felépülésében, de mint mondta, tudatában volt, hogy sajnos bekövetkezhet a legrosszabb.
„Balázs Fecó mindig úgy jelenik meg előttem, ha rá gondolok, mint amikor elkezdtünk 1970-1980 táján zenélni.
Az a forma jelenik meg előttem, hogy bőrnadrág, csizma, bőrdzseki, hosszú haj, ahogy akkoriban kinéztünk.
Azt hiszem, így is fogom megőrizni magamban örökre Balázs Fecót. Hiányozni fog nagyon” – mondta az Origónak Pataky Attila.
Nyugodj békében! – írta Király Viktor.
Tóth Vera csak egy megható képpel búcsúzik:
„Kedves Fecó! Egy korszak erős jele voltál!!!!! Ma meghallgatom újra a kedvenc Korál-számaimat, Isten veled!” – írja Till Attila.
Kedves Fecó! Egy korszak erős jele voltál!!!!! Ma meghallgatom újra a kedvenc Korál számaimat, Isten veled!
Posted by Till Attila hivatalos oldala on Friday, November 27, 2020
Péter Szabó Szilvia szomorúan köszönt el az énekestől: „Drága Fecó! Nincsenek szavak! Végtelenül fogsz hiányozni!”
Az Edda másik tagja, Alapi István is elbúcsúzott: az utolsó percig bíztunk abban, hogy Te fogsz győzni!
Fecókám, köszönöm azt a rengeteg érzelmet, amit dalaiddal, billentyűjátékoddal adtál mindannyiunknak! Isten veled, felejthetetlen vagy számomra!”
– írja Alapi István.
“ Amikor vége az utolsó dalnak is…”
Valahogy az utolsó percig bíztunk abban, hogy Te fogsz győzni! Fecókám, köszönöm…Posted by Istvan Alapi The Guitar Player on Friday, November 27, 2020
A rajongójaként kezdtem még kamaszkoromban – idézi az emlékeket Csonka András
Soha nem voltam rocker, az Ő lírai dalai mégis a lelkemig értek. A Főiskola után életem első színházi előadásához Ő írta a zenét. Azonnal ráhangolódott a Tőle teljesen szokatlan műfajra. Később megengedte, hogy egyik legnagyobb slágerét feldolgozzuk.
Rengeteg emlék, az utánozhatatlan zenei világ, az érzékeny, csodás lelkű művész lenyomatai a szívünkben, a Korál legendás sikereinek újraélése az utóbbi évek koncertjein. Hangulatok, képek, az életünk.
A Covid nem engedte, hogy jövőre megünnepelhessük a 70. szülinapját. Balázs Fecó, köszönjük, hogy voltál nekünk!„ – búcsúzik tőle közös fotójuk mellett.