A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfihez 2017 augusztusában érkezett „cserediákként”. A mexikói állampolgárságú diák érkezését követően tervezni kezdte a családja Magyarországon történő vendéglátását. A vádlott felajánlotta, hogy mivel szokott magyarországi körutakat szervezni, ő mindent elintéz, lefoglalja a szállást, megszervezi az egész körutat. A sértett az ajánlatot elfogadta, és 2017. szeptember 29. napján a nagymamája bankszámlájáról 2985 eurót (918.932 forintot) utalt át a vádlott bankszámlájára.
A sértett 2018. január hónapig tartózkodott a vádlott háztartásában „cserediákként”, ezt követően másik családhoz került, azonban rendszeres kapcsolatban maradt a vádlottal. 2018. április hónap elején – a tervezett körutazás előtt egy hónappal – a vádlott arról tájékoztatta a sértett édesapját e-mailben, hogy az átutalt pénzből semmit sem intézett, szállást sem foglalt le és körutazást sem szervezett.
A sértett 2018. május hónapig többször kereste írásban és telefonon a vádlottat, azonban őt vagy nem lehetett elérni, vagy pedig azt válaszolta, hogy külföldön tartózkodik, 2018. május 17. napját követően a sértett számára elérhetetlenné vált.
A vádlott az átutalt 918.932 összeggel a sajátjaként rendelkezett, azt a saját megélhetésére fordította 2017. október 2. és október 26. napja között.
A Pécsi Járásbíróság december 4.-én megtartott előkészítő ülésen a vádlottat sikkasztás bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Kötelezte a vádlottat, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül fizessen meg a magánfél részére 918.932 forint kártérítést és annak 2017. szeptember 29. napjától számított törvényes mértékű késedelmi kamatát.
A cselekménnyel okozott 918.932 forint kár nem térült meg. Az ítélet jogerős.